Betöltés/frissítés folyamatban. Kérlek légy türelememmel!
 
Uktena
egyik legfrissebb kép
Black Saint
egyik legfrissebb kép
Dark Angel Chaplain
egyik legfrissebb kép
Get of Fenris
egyik legfrissebb kép
"Amikor az első élőlény megszületett, ott voltam... várakozva.
Amikor az utolsó meghal, vége lesz a munkámnak."
- Sandman -

Egy átlagos nap...

kezdőkép FőKategória Egyéb Feltöltő
avatár
Edorn
Készítő
avatár
Edorn
AlKategória Sci-fi
Kapcsolódó link -
Letöltések/nézettség 1
Letöltési/nézettségi szint
Feltöltés dátuma 2009.01.25.
Legutóbbi letöltés/megtekintés 2009.01.25.
Legutóbb szerkesztette Edorn ikon

Ébredtem... A fejemben mintha ezernyi apró, súlytalan, hangtalan kis hangya motoszkált volna. Nem éreztem õket, nem hallottam õket, de tudtam, hogy ott vannak, ott menetelnek az agyam belsejében. A szemem majd leragadt, de igazán nem is éreztem magam álmosnak, inkább fel akartam kelni és indulni... de hová??? Egyáltalán hol vagyok??? A hangtalanul feltett kérdésre megindult bennem egy lassú, fáradt, és elkínzott szerkezet. Ami végtelennek tûnõ pillanatok - amik talán hosszú percek is voltak valójában - alatt elég erõt gyûjtött össze számomra, hogy fejemet ültömben lassan bal felé billentsem, és kinyissam, szinte összenõtt szemhéjaimat. A bal oldalamon elterülõ olajtócsa felszínérõl egy a sikátor melletti gyorsétterem fényreklámja tükrözõdött a szemembe, szinte vakító fénnyel. A váratlan sokktól azonnal összezárultak szemhéjaim és fejemet egy hirtelen rándulásszerû mozdulattal a másik oldalam felé rántotta az a titkos belsõ gépezet, mely ilyen megrázó élmények megélésekor mindig képes elegendõ energiát kisajtolni elkínzott testembõl, hogy minél kevesebb ideig legyek kitéve a sokkhatásnak. A jobb oldalam szemügyre vételekor már sokkal elõvigyázatosabban jártam el. Itt viszont csak egy hatalmas adag kínai kaja félig megemésztett, némi gyomorsav és nem kevés alkohol kíséretében felöklendezett maradványai várták tekintetem. Elmosolyodtam. Ez már sokkal kellemesebb látvány. A következõ tíz percben nem is mozdultam egy hajszálnyit sem; bámultam az elém terülõ mûvészi alkotást és azon tûnõdtem, ki lehetett az alkotója. Majd végül úgy döntöttem, hogy ezt a csodát is az én mûvészi munkáim közé sorolom, és ennek jeleként, hihetetlen erõfeszítések közt kezemmel beletenyereltem alkotásom közepébe, mintegy aláírásként hagyva magam mögött kézlenyomatom, mikor erõsen botladozva felálltam a sikátor sötétbeburkolódzó falai közt. Csak mikor a falba kapaszkodva, görnyedten kapkodtam levegõ után, a megerõltetõ mûvelet következtében, vettem észre, hogy a nadrágom a lábam közt erõsen átázott. Mikor lenézve megtekintettem ruházatom földhöz közelebbi részének állapotát, nyugtáztam, hogy; remek össze is hugyoztam magam. Majd a felismerést követõen lassan kezdett valami nyugtalanító érzés végigsuhanni rajtam. Az agyam, mintha valamilyen szörnyû lehetõségre akart volna felkészülni. Egyre jobban elfogott a nyugtalanság, de nem tudtam miért... Végül maradék mentális energiáimat is feláldoztam, hogy minél hamarabb megtaláljam a nyugtalanító érzés kiváltó okát. Lélekben felkészültem a sokkoló válaszra, majd nem csalódva szellemi állapotomban és leépült elmémben a következõ kérdésre bukkantam rá eldeformálódott, és erõsen megritkított agysejtjeim közt: Baz' meg, remélem nem szartam össze magam. Annyit csak nem ittam... A gondolatra is fölkavarodott a valószínûleg szinte teljesen üres gyomrom. De nagy levegõt véve, mindenre felkészülve megvizsgáltam a helyzet jelenlegi állását. Egy hatalmas szikla esett le a mellkasomról, mikor a vizsgálat eredményei eljutottak agyam még mûködõ részeiig. A jelenleg egyetlen "tiszta" nadrágom még érintetlen ezen a téren. Egy jó hosszúra nyúló pihenõ után, egy rendkívül gyenge lábakon álló elhatározásra jutottam, aminek a kivitelezése szinte teljesen irreálisnak hangzott a fejemben; Ideje lenne hazamászni. Talán fel is kacagtam magamban a nevetséges ötleten, de testem mozgásba lendült, és elindultam a hazafelé vezetõ úton.


Majd egy órába telt, mire hazaértem. Persze útközben megálltam egy kínai kifõzdénél, hogy valami ételre hasonlító dolgot vegyek magamhoz, majd kínkeservvel legyûrjem a torkomon. Az "ételt" felszolgáló kis ferdeszemû fel sem merte hívni a figyelmem az arcomra és a kezemre száradt vérre, amit így csak párutcányival arrébb fedeztem fel, mikor a számhoz emeltem az elsõ falatot. Elfojtott szitkozódások közepedte kapargattam le kezemrõl, majd arcomról a vörösesbarnára száradt réteget. Az út hátralevõ részében azon tûnõdtem, vajon kit ölhettem meg az éjszaka során - ha egyáltalán este történt a dolog, mivel ide az alsóvárosba nemigen jut le természetes fény. Most is csak a járókelõk számából és viselkedésébõl következtettem arra, hogy valószínû reggel lehet. Végül nem is tudom miképp, de hazataláltam és még meg is reggeliztem közben. A lakásom a Dicsõség Tornyának legalsó szintjeinek egyikén volt található. Bár ez a hatalmas épületkomplexum innen alulról nem is tûnt olyan dicsõségesnek, sokkal inkább valami hatalmas, sziklatömbre hasonlított, melyen ezernyi apró hajszálrepedés fut szerteszét. Egy öreg, szürke, szikladarabra, mely mindjárt ezernyi apró szilánkra töredezik szét. Az aprócska kis kétszobás lakás egyik fele valójában az irodámként funkcionált; a Dreejner & Rejns Nyomozóiroda központjaként. Elméletileg azzal a Rejns nevû fazonnal alapítottuk az irodát, de a mûködés megkezdése után valamikor eltûnt, legalábbis fogalmam sincs róla, hogy hol lehet; talán csak kivett egy jó hosszúra nyúló szabit. Így hát egyedül végzem el a felvállalt melókat. Valójában nem igazán hiányzik a srác, hogy az igazat megvalljam nem is igazán emlékszem rá... vannak ugyan halvány emlékfoszlányaim a figuráról, de nem túl sok. Többek közt az is kiesett az alkoholmámoraim közben, hogy hogyan és miért hagyott föl ezzel a szakmával. Na mindegy, nem is lényeges. Szóval a lakásom; Valójában nemigen tudnám elhatárolni az irodámtól, hisz szinte egybefolyik a kettõ. Koszos ruhák, ételmaradványokkal teli mûanyag tányérok, üres üvegek, papírok véletlenszerûen elhelyezve, kis stócokban mindenütt. Valószínû valami undorító, állott szag is belengi a lakást, de ez valószínû szinte teljesen megegyezik az általános testszagommal, amit ilyen állapotban amúgy sem veszek észre. Belépés utáni gyors helyzetellenõrzés lezárásaként megvizsgáltam a hûtõm tartalmát; a legfelsõ, nem mûködõ szekcióban pihentek a mellékkeresetemet jelentõ különbözõ robbanószerkezetek, gránátok, gyutacsok, és mindenféle alapanyagok a pokolgépgyártáshoz. A középsõ részben az ugyancsak robbanószerkezetek gyártásához szükséges összetevõk sorakoztak, de itt már a veszélyesebb alapanyagok kaptak helyet a különbözõ alkoholtartalmú, a létfenntartáshoz elengedhetetlen "tápoldataim" mellett. Végül legalul némi kaja; egy fél pizza, némi dobozos kínai kaja, és egy doboz romlott tej várakozott. Végül kezem némi tétovázás után - amit talán erõsen rendellenesnek is találhattam volna más körülmények közt, de most nem volt erõm ilyen dolgokra, így hát kis tétovázás után, de megragadtam a középsõ polcon robbanószerekkel gondosan kipárnázott whisky-s üveget és a hûtõ tetejérõl egy tisztának még messzirõl sem látszó poharat. Ledobtam magam az iroda két íróasztala közül az enyémnek fenntartott székébe, majd félresöpörve az útban lévõ iratokat megtisztítottam az asztal felületét a whisky-s pohárnak. Miközben, a társam távozása óta érintetlenül hagyott másik asztal tetején szép katonás rendben elhelyezett és vastag porral borított tollakat, üres papírokat és a kicsiny monitort bámultam, teletöltöttem a poharat. Majd óvatosan, nehogy kilöttyintsek akár egy cseppet is a szent nedûbõl, beljebb toltam az asztalon, majd egy határozott mozdulattal felemelem a szinte teli üveget, és hosszú kortyokban kezdtem mohón inni tartalmát. Az utóbbi idõkben csakis egy barátom volt; Jimy, kinek a társaságában most sem kellett hiányt szenvednem.


Ébredtem... Fejemben az az ismerõs, bizsergõ érzés. Tagjaim fáradtan lógnak le mellettem. Homlokomat az asztal lapjának támasztva ültem a székemben. Ölemben egy páratlan alkotás, amely bizonyítja, hogy mégis csak van valami tehetségem a mûvészetekhez; egy kitûnõen kivitelezett olcsó kínai kajából, és a kedvenc whiskym keverékébõl álló okádékom. Az én mûvem. Miért nem mentem mûvésznek? Most degeszre kereshetném magam valamelyik felsõ szinten... Elmélkedésemet, a pályaválasztásomat illetõen két döndülés szakította félbe. A hang az ajtó felõl jött, és akár kísérletnek is lehetett volna vélni az ajtó betörésére. De valójában csak kopogásnak szánta az a hatalmas óriástermetû verõlegény, aki a következõ pillanatban nyitott, majd lépett be kicsiny irodámba. Hosszú bõrdzsekije alól szögletes tárgyak domborodtak ki fenyegetõen. Arca komor volt, és rezzenéstelen, akár egy maszk. Csupán tekintete fürkészte szüntelenül a szobát és minden mozdulatom. Pár pillanat késéssel megérkezett a fõnöke is; egy szikár testfelépítésû bõrkabátos alak. Arca hosszúkás és talán még merevebb és mogorvább, mint az elõtte érkezõé. Haját gondosan rövidre nyírta. Kis kerek szemüvege mögül kétkedve méregetett. Én gyorsan a határozottság és józanság maszkját öltöttem magamra, miközben közelebb húzódtam az asztalhoz, hogy az ölembe ürített dolgokra ne legyen lehetõségük felfigyelni. Majd csendben várakoztam, abban bízva, hogy a bíztatásom nélkül is közlik, mi járatban vannak.

- A megbízója - szólalt meg hideg, kimért hangon a szemüveges fickó - nagyon meg van elégedve a munkájával Mr. Dreejner. Az akciót tökéletesen hajtotta végre, a felmerülõ váratlan tényezõk ellenére.

Megmukkanni sem bírtam. Szóval tegnap este valami melót végeztem... A reggeli ébredés körülményei inkább valami nagy bulira utaltak. De hát, ha melóztam, akkor melóztam. Csak tudnám hogy kinek, és milyen feladatot hajtottam végre... ja, és hogy mennyi fizetségben egyeztünk meg. Mindegy, a lényeg, hogy fizessenek, ha már olyan jól végeztem a munkám.

- A fizetségéhez hozzácsaptunk egy kisebb összeget jutalom gyanánt a páratlanul tökéletes munkáért. - kis hatásszünetet tartott, majd folytatta - A végösszeg így ötvenezer, amit át is nyújtok most önnek.

A szar is megfagyott bennem - amit nagyon megnyugtatónak találtam, hisz akkor most sem sikerült összerondítanom magam alkoholmámorom közepedte. Milyen istentelen melót vállaltam el, hogy ennyit fizetnek érte? A fickó lassan benyúlt a kabátja alá és elõhúzott egy köteg zöldes-barna papírt; ötven papírfecnit Aritsan Ernil, a jelenlegi Imperial cégvezetõnk képével mindegyiken. Letette az asztalra, majd talán egy köszönés után távozott - nem igazán emlékszem, mivel teljesen transzba estem a pénz láttán. Alighogy magamhoz tértem, újabb kopogás hallatszott az ajtó felõl. Ez a figura kicsit bizonytalanabb, vagy talán udvariasabb lehetett, mivel várt pár pillanatot mielõtt benyitott. Ennyi épp elég volt arra, hogy eltüntessem az asztalról a fizetségem és az asztal alatt egy Szaggatót irányítsak az ajtó felé. A Szaggató az irodám alapfelszerelései közé tarozott; egy különlegesen elõállított repeszlövedékeket okádó, rövidcsövû puska. Akár az irodám falát is átszaggatná, és ha az alkohol miatt csökkenne is koordinációs készségem, elég területet befed borotvaéles acélfelhõvel, ahhoz, hogy még ilyen állapotban is könnyûszerrel végezhessek rosszakaróimmal. Az irodába lépõ fiatal, drága öltönyt viselõ fickó látványa kicsit meglepett, mivel errefelé nem divat az efféle holmi. De hát ez van; amilyen nagymenõ lettem itt az utóbbi idõkben, - tudtomon kívül - hogy ötvenezreket vágnak hozzám egy-egy melóért, még láthatólag a felsõbb szintekrõl is alászállnak hozzám, hogy munkát ajánljanak... már semmi sem lep meg igazán. A fickó pár pillanatig meglepõdve hõkölt vissza az ajtóból, láthatóan a hányingerrel küszködve, miközben kétségbeesetten meredt rám, nem akart hinni a szemének, hogy én lennék az a nagymenõ magándetektív, akit õ keres. Talán ideje lenne kiszellõztetni. Bár, ha az elõzõ vendégeimet nem zavarta, nem lehet olyan vészes. Végül csak sikerült elfojtania a bûztõl támadt hányingerét annyira, hogy beljebb lépjen és feltegye a nagy kérdést;

- Mr. Dreejner Adam-hez van szerencsém?

- Úgy van, fiam.

- Egy megbízásom lenne az ön számára. Egy könnyû munka, nagy fizetéssel...

Rosszul, nagyon rosszul kezdi... De hát melózni kell...

- Ülj le és add elõ. Mi az a könnyû meló, amiért félretetted az undorod és a büszkeséged és alászálltál közénk, hogy megbízhass vele?

Miközben meglepetten leült a velem szemközti székbe, észrevettem a még teli poharat. Óvatosan közelebb húztam magamhoz, majd egy gyors, határozott mozdulattal felhajtottam, úgy, hogy egy csepp sem veszett kárba. A fiatal felsõvárosi döbbenten figyelt.

- Na gyerünk, nem érek rá egész nap!

Miközben új kuncsaftom belekezdett gondosan begyakorolt mondókájába, én feltápászkodtam, lesöpörtem a lábamat beborító darabos masszát, majd beletöröltem a kezem valami iratba, ami épp kézre esett. A figura hangja egy pillanatra elakadt, de javára legyen írva, hamar magához tért a döbbenetbõl és folytatta. Én pedig elindultam a hûtõhöz, hogy egy új whiskyt bontsak fel megünnepelni az ötvenezret és persze az új melót...



pdf megnyitásához ajánljuk: Adobe Acrobat Reader ikon


Utolsó 25 hozzászólás

Összes hozzászólás (hamarosan)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned! Ha még nem regisztráltál, itt teheted meg: regisztráció
DarkRPG (2004-2008)