Betöltés/frissítés folyamatban. Kérlek légy türelememmel!
 
Werewolf brothers
egyik legfrissebb kép
Black Templar Chaplain
egyik legfrissebb kép
Dark Angel Chaplain
egyik legfrissebb kép
Cyberpunks
egyik legfrissebb kép
"Ma felhoztának nekem három leányt az faluból és én meghágatám őket szilaj csődörömmel és vérüket szívom az ajkukon át, és azon vérben megferedék."
- Báthory Erzsébet -

Sakkjátszma

kezdőkép FőKategória Szerepjátékos Feltöltő
avatár
zsofi16
Készítő
avatár
zsofi16
AlKategória WoD - Vampire
Kapcsolódó link -
Letöltések/nézettség 0
Letöltési/nézettségi szint
Feltöltés dátuma 2009.07.07.
Legutóbbi letöltés/megtekintés 1970.01.01.
Legutóbb szerkesztette Edorn ikon

Szombat, 2006. 04. 08., Éjjel 01: 12

Iglesia de San Nicolás de los Servitas

Madrid, Spanyolország


- Ön lép, Don Ibrahim. - szólt rá lágyan, mégis erõteljes parancsnoklással Moncada a vele szemben ülõ férfire.

- Ó, hogyne, kardinálisom. - ocsúdott fel a merengésbõl Don Ibrahim és lépett is egyet a vezérrel. - Csak kissé... elkalandoztam. Mellesleg veszélyben van a futója.

- M-hm... M-hm... - merengett a következõ lépést mérlegelve Moncada, pufók ujjait ide-oda mozgatva két bábu közt hezitált. Don Ibrahim ereiben megfagyott a vér Moncada, a kardinális sakk-készletére pillantva. Fõleg a bábuktól rettegett, okkal vagy ok nélkül, de rettegett. A bábuk ugyanis nem pusztán sakkfigurák voltak. Don Ibrahim úgy érezte, lelkük van. Ezt bizonyos mértékben alátámasztotta az a tény is, hogy a bábuknak személyes vonásaik voltak, nem a szokványos geometriai formákból, sokkal inkább emberi alakból és a megtévesztésig hasonló arcvonásokból álltak. Moncada szórakozottan lépett egyet a Lucita képmására mintázott elefántcsontból alkotott fekete vezérrel, majd egy pillanatra felemelte a tekintetét a sakktábláról és Don Ibrahimra szegezte. - Érzem, hogy hamarosan visszatér.

- Mármint... ki tér vissza és hová, kardinálisom? - kérdezte nyájassággal leplezni próbált értetlenséggel Don Ibrahim, de már elõre tartott a választól.

- Ó, Don Ibrahim, ne legyen ennyire naiv. - legyintett elnézõen Moncada és a sakktáblára mutatott, jelezni kívánva ezzel, ismét Don Ibrahim lép. Az évszázadok alatt mértéktelen vértõl meghízott érsek lesepert egy porszemet a csuhájáról, rákönyökölt az asztalra, és alatta hájasra kerekedett lábaival megkereste idõközben levetett saruját. - Természetesen a tékozló Gyermek.

A bibliai utalás meghökkenésre késztette Don Ibrahimot, akinek keze félúton megállt egy gyaloggal. A tékozló Gyermek hazatér. Nem szerette, ha Moncada a Bibliából idéz. A kardinálisnak hatalmában állt egy olyan képesség birtoklása, ami nemhogy az emberségüket az idõ folyamán egyre jobban elvesztõ Káinitáknál, de még a halandó Csorda között is ritkaság volt: Az Igaz Hit. Az egy igaz Istenbe vetett megingathatatlan hit és bizalom hatalmas erõvel áldotta meg Moncadat, akit félt és rettegett mindkét oldal, sõt, még a kívülállók is. Ez a pufók, kerek arcú, dundi férfi, akivel most õ kedélyesen sakkozgat, a lehetõ legveszélyesebb ellenfél és ellenség volt bárki számára, aki nem a Sabbathoz tartozott, és a Moncadaval töltött kínos percek pillanataiban Don Ibrahim nem gyõzött hálálkodni az Úrhoz, hogy eddig nem volt oka különösebben rettegnie a kardinális haragjától. Egyelõre. De elég egy apró, meggondolatlanságból kiejtett rossz szó vagy netán egy a kardinálisnak nem tetszõ pillantás vagy mozdulat és... annyi. Don Ibrahim erõt vett magán, összeszedte minden higgadtságát és nyelt egyet.

- Lucitára gondol?

- Ó, hát ki másra, Don Ibrahim? - kérdezte Moncada és szórakozott atyai szelídséggel forgatta dundi, húsos kezében a miniatûr -Lucita fekete vezért. - Visszatér, mégpedig hamarosan.

- Ön lép, kardinálisom. - emlékeztette Don Ibrahim Moncadat, aki mély sóhajjal visszatette helyére a fekete vezért és lépett egyet a futóval, majd levette az egyik fehér bástyát.

- Említettem már, Don Ibrahim, hogy kitõl származik ez az egyedi sakk-készlet? - érdeklõdött Moncada, kíváncsian fürkészve Don Ibrahim arcát.

- Még nem, kardinálisom. - felelte Ibrahim kurtán.

- Ejnye, Don Ibrahim, ön még mindig rosszul hazudik. - csóválta a fejét a kardinális. - Nem baj. Akkor még egyszer elmesélem. Lady Sacha Vykost kértem meg, hogy készítse el nekem ezt a kis csekélységet.

Don Ibrahim elismerõen bólogatott és elgondolkodva megdörzsölte horgas orrát. Moncada válasza gyöngyözõ kuncogásként tört elõ a kardinálisból. A kacarászás vidámnak tûnt, de Ibrahim ismerte annyira a kardinálist, hogy tudja, ami Moncadát mulattatja, az másoknak korántsem ennyire szórakoztató.

- Nagyon modortalan lennék, ha megkérdezném Önt, mégis mikorra várja vissza Leányát?- érdeklõdött más témákra terelve a szót Ibrahim.

- Igen. - felelte Moncada nemes egyszerûséggel. - Igen, valóban az lenne. Elvégre, a jövendõbe csak az Úr, és csakis az Úr lát bele, mi gyarló lények csupán az õ szolgái vagyunk ezen az átkozott világon. Igen, valóban nagyon modortalan lenne.

Don Ibrahim torka elszorult és mérlegelés nélkül nyúlt a futóért, ekkor azonban a beszélgetés váratlan fordulatot vett.

- Igen, kifejezetten modortalan lenne. - ismételte szórakozottan a kardinális. - Mégis megosztom magával.

Don Ibrahimnak szilárd meggyõzõdése volt, hogy a falakon sorakozó szent ikonok mintha meglágyultak volna és kezdte fesztelenebbül érezni magát, már ha Moncada környezetében lehet ugyan ilyet állítani.

- A Lányom elhagyott engem, az Atyját sok-sok évszázaddal ezelõtt. - emlékezett vissza melankolikusan Moncada, Ibrahim, pedig újra figyelmesen végighallgatta a már rengetegszer elismételt történetet. De ez még mindig elviselhetõbb volt a Lady Sacha Vykos és a Sabbat - Kamarilla háború, azaz a Dzsihad kényelmetlen témáinál. - De valahogy százévenként mégis visszatér. És bár most még nem érkezett el az idõ, de, tudja, Don Ibrahim, én sem ülök itt tudatlan tétlenségben tengetve napjaimat és puszta imákat választva támpilléreimmé. Nem, Don Ibrahim, nekem is megvannak az összeköttetéseim... Ó, mellesleg, kellõképpen átgondolta ezt a lépést?

- Ami azt illeti, kardinálisom... - szabadkozott Ibrahim, és a helyzetet jobban végigmérve rájött, nem a gyalogot kellett volna mozgósítania.

- Még visszaléphet. - ajánlotta Moncada nagyvonalúan, de valami mást is takart ez az ajánlat, Don Ibrahim, pedig rémült felismeréstõl csillogó szemmel tekintett a ravasz, veszélyesen bölcs szempárba. - Úgy, ahogy mondom, Don Ibrahim. Nyugodtan abbahagyhatja a kisded áskálódásait és a hátam mögött való sustorgást a többi Bíborossal.

- Én... én...

- Sajnálom, Don Ibrahim, de eljátszotta az Önbe vetett bizalmam, sõt, mi több, vissza is élt vele. Jócskán. - jelentette ki megjátszott együttérzéssel Moncada és tekintete a rémült Bíborosról a sakktáblára siklott.

- Nahát... szembetûnõ a hasonlóság... - tûnõdött Moncada a pár másodperccel ezelõtt leütött gyalogot húsos kezében forgatva, majd a bábut átnyújtotta Don Ibrahimnak. - Éppen olyan, mint... maga.

Don Ibrahim a hitetlen rémülettõl elkerekedett szemmel meredt a bábura. Valóban õ volt, az utolsó apró ráncig. Mintha önmaga apró, kiszolgáltatott képmását szorongatná görcsösen a kezében. És tényleg így volt.

- Milyen kár, Don Ibrahim, hogy kiesett a játszmából. - duruzsolta vészjóslóan ördögi vicsorra húzott szájjal a kardinális. Apró hegyes fogai vészjóslóan megvillantak a gyertyafényben.

- Ó, sakk-matt. - állapította meg Moncada és a lehetõséget felismerve lépett egyet. - Most pedig távozhat, Don Ibrahim. Vendéget várok, és tudom is, ki lesz az. Mindazonáltal bátorkodjon pontban háromkor felkeresni a cellámban. Ne késsen. Gyûlölöm a pontatlanságot.



pdf megnyitásához ajánljuk: Adobe Acrobat Reader ikon


Utolsó 25 hozzászólás

#158 Edorn 2009.07.07., 11:58

regényrészlet?

Összes hozzászólás (hamarosan)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned! Ha még nem regisztráltál, itt teheted meg: regisztráció
DarkRPG (2004-2008)