Betöltés/frissítés folyamatban. Kérlek légy türelememmel!
 
Uktena
egyik legfrissebb kép
Toreador
egyik legfrissebb kép
Black Templar Chaplain
egyik legfrissebb kép
Get of Fenris
egyik legfrissebb kép
"Amikor az első élőlény megszületett, ott voltam... várakozva.
Amikor az utolsó meghal, vége lesz a munkámnak."
- Sandman -

Carun - avagy, a Suttogó története

kezdőkép FőKategória Szerepjátékos Feltöltő
avatár
Edorn
Készítő
avatár
Carun
AlKategória WoD - Vampire
Kapcsolódó link -
Letöltések/nézettség 0
Letöltési/nézettségi szint
Feltöltés dátuma 2009.01.03.
Legutóbbi letöltés/megtekintés 1970.01.01.
Legutóbb szerkesztette Edorn ikon

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében...


Az elsõk közt voltam, kik lábukat a Szentföldre betették. Dicsõséget keresõ ifjú lovagok, és fanatizmusukban elvakult papok hada sorakozott hátam mögött...Egyikük sem tudta, hogy én Mauricius Encausse meghalni jöttem e földre, hogy imígyen nyerjem el magam, és atyám, a sevillai démonimádó lovag, Paolo Encausse bûnbocsánatát...Az e felé vezetõ út, melyen folyt százaknak vére, rögökkel volt teli, melynek végén a Halál rám talált, de koránt sem oly formában, mint az képzelni mertem...


Vannak napok, mikor az emlékek, ily módon rám törnek, s képekké formálódva vezetnek végig életem gyötrelmes évein, hogy a felejtés gyönyörét ne ismerhessem meg soha...A hangok köröttem, ilyenkor elcsendesednek, a kezemben tartott kés sem merül bele, az elõttem lévõ hulla, még meleget adó testébe. Csak állok mereven, s magam elé bámulva várom, hogy a rémálom véget érjen...Sosem lesz vége érzem, de a fájdalom erõssé tesz, s én imígyen leszek egyre ellenállóbb, és vesztem el emberségem utolsó szikráit is... Nem bánom...Sosem bánok meg semmit...


A képek értelmet nyernek, s megelevenedni látszanak...Látom atyám, amint újabb véres rituáléval próbálja megjelenésre késztetni urát, hogy bevezetve õt a titkok rengetegébe, hatalmat nyerhessen élõ és holt fölött...Látom, amint anyám fekszik az oltáron, méhében születendõ testvéremmel, s apám lesúlyt...Egyszer...Kétszer...Háromszor...Friss vér festi vörösre a kikövezett padlót, és a falakon csüngõ, oszladozó tetemek, szinte életre kelnek a fáklyák adta fényesség táncában...Bevégeztetett, atyám végképpen elveszítette a kontrollálást tudata fölött, s változott valami mássá, valami gonosz, ember szerû teremtménnyé gyermeki szemeim láttára...E kép, mely rányomta bélyegét egész leendõ életemre...


Bocsássd meg a mi vétkeinket, ó Uram!


Látom, amint a nap utolsó sugarai vörösre festik az eget. Nincsen menekvés, az ablakon rácsok feszülnek, az ajtó zárva, de még ha nyitva is lenne, atyám pallosa elébb csapná le fejem, minthogy a kapukig elérnék...A kapuk...Fáklyák rengetege közeledik, dühös, rettegéssel vegyes kiáltások hangzanak mindenfelé...A nép lázad, a démon ellen...A nép ma este elpusztítja azt...Egy ismerõs hang, a sok kiáltás közepette...Anyám bátyja az, ki életét franciahonban éli...Értem jött, s atyám vérére szomjúhozik...Beteljesedés...A démon halott, s vele együtt pusztul el az otthonomul szolgáló kárhozat fészke...


Ámen!


Párizs, mily gyönyörûséges, fényekkel teli forgatag...Látom...Látom magam, mint tanítóm, s nagybátyjám, Gerald miképpen próbálják letörni kamasz lázadásom...Az örökség, a vér maga, melyben benne foglaltatik az õsi gonoszság, mi megfogant gyermeki lelkemben atyám által...Minõ kárhozat...Az útszéli macska kiterítve hever elõttem, kezemben a rozsdás kés, mit a fal mellett találtam...Képek sorai rohanják meg tudatom, s magam már lovagként látom, majd felszentelt papként állok az árnyékát rám vetõ Krisztus szobor alatt, ki vallási fanatizmusában csak Istent, és a bûnbocsánat felé vezetõ utat látja...Pogányok segítik elõmenetelem, a misztériumok megértésében, a húsuk a könyv, s vérük a tinta...Hosszú-hosszú évek magányossággal teli, halotti öröme...


Keresztes hadjárat...Az eszköz, mely segít megszereznem a kulcsot Istenhez...A sevillai birtok, hasztalan pocsékolás...Csak por és hamu maradt a kárhozat fészke után...A papiros bizonyítja, hogy az egyház tulajdona lészen, minden egyes fûszál, mely ott találtatik...Látom...A sok ifjú, hogy várja már a mészárlást, s papok buzgón imádkoznak a Mindenhatóhoz, hogy utunk eredményes legyen...Akkor még nem is sejtettem, mi az mire vállalkoztunk...


S, jöjjön el a te országod...


A vér mitõl szabadulni képtelen vagyok, ismételten vörösre festi utamat, mely elõrébb visz, vagy a romlásba dönt...Gyõzeleméhes ifjú suhancok kardja szeli a végtagok hadát, miközben papok vak gyûlölettel vetik a mélybe a muzulmán gyermekeket...Hát ez lenne Isten eljövendõ országa? Ez lenne az mi a Bibliában foglaltatik? Isten gonosz, tán a leggonoszabb mind közül, és én vagyok az eszköz, hogy lángba boruljon egész Ázsia...A hús égett szaga még az orromban...Ó, Halál, hol maradsz már???


A csatamezõn fekszem, s a forró homok beszívárog láncingem szemei között, így alkotva masszát vörös véremmel...Száraz ajkaimra nem jön az ima, s már tudom az elmúlás üres magány csupán...A végzetem beteljesedni látszik, s tudom, amint a nap forró sugarai nem égetik szikkadt testemet, a környékbeli vadállatok lakomája leszek...Ó, de még mennyire! Nem is tudhattam, mily igazam is volt, abban a pillanatban...


Érzem...Érzem a hideg érintéseket végtagjaimon...Hidegek, tán maga a halálnak angyala jött el értem...Apró fájdalom, majd sötétség és kéj, mit a végtelen üresség, a semmi követ...Éhség, és szomj, vágy és kárhozat...A karomban tarott férfi vérének mámorító íze a számban, majd a hullafehér rendi szerzetes látványa...Istenem, hát ezt érdemeltem! Szolgádnak, ily sorsot szántál? Isten gonosz, akkor hát a gonoszt szolgálom? A férfi...Trithemius...Vagyis ennyit árul el magáról...Kabbalista, s keresztény tudós...Pap, akár csak én vagyok...Káiniták és mindenféle sötét teremtményrõl mesél, s az új családomról...Káinnak, az elsõ gyilkosnak leszármazotjává válva, újabb és rémisztõbb bûnöknek lettem hírvivõje...Kárhozott vagyok...Halhatatlan vagyok...Egy vagyok a Halálnak klánjából, egy ki annak misztériumait keresi, egy ki védelmezõként állhat Atyja mellett...


Legyen meg a te akaratod...


Megiddó, mily kopár kihalt sivatag, mely otthonomul szolgált hosszú-hosszú évekig...A hely, hol a Jó és a Gonosz megvívja utolsó harcát az emberiség jövõjének érdekében, a világot megrengetõ armageddoni csatában...Oszladozó hullák és töménytelen mennyiségû vér mindenhol...Kés a kezemben, mint akkor a macskával, de most nem állat az, mi elõttem kiterítve fekszik...A halál misztériumainak kutatásához a legjobbat kell használni...Az embert!


E kopár sivatag, hol a gonosz jött elibém, hogy megkísértsen engem, mint Krisztust a pusztában...A különbség csak az volt, hogy én már kárhozott voltam...Mézes-mázos szavakkal fedte fel elõttem, mily bûnös is a világ...Megmutatta, hogyan is nyithatom rá szememet a hibákra, s az emberekben rejlõ gonoszságra...Láttam a benne rejlõ mérhetetlen gyûlöletet, s most látom, mint törlöm tisztára kardom pengéjét, mit sötét ragacsos vére beszennyezett...Megadtam lelkének az örök megnyugvást...Remélem élvezettel töltik el a Pokolnak gyötrelme kínjai...Erre vágyott, én tudom, hálát nem is várok ezért...Sosem említettem ezt Atyámnak...A Baali halott már, így nem éreztem szükségét...


De szabadíts meg a gonosztól...


Egész lényemet átitatja az elmúlásnak édes illata...Érintésem nyomán elhamvadnak a növények...Köröttem suttogások, hangok, mik tán családom sötét mútjának árnyai lehetnek, s melyek szolgálnak, ha veszélyt jõni lát...Atyám, ki fellebbenti elõttem a fátylat, hogy bepillantást nyerhessek a titkokba, a halálnak misztériumaiba, a kabbalisztikus hagyományokba, és keresztény misztikába egyaránt...A vér, mely segítségemre van...A vér mit másoktól orzok el...A vér, mely mindenkinél különbé tesz...


Amint a Mennyben, úgy a földön is...


Utazással és fárasztó tanulással töltött évek...Hajdan volt Mezopotámia titkos szertartásai, rettegett istenei, s azok templomai, mind-mind egy-egy mérföldkõ számomra...A barbárok ránktörõ csapatai, kardom süvítõ hangja, mely után nem marad más csak néma csend, s keselyûknek éhes hangja...Nem vagyok már lovag, s vak hitem is átalakulni látszik...Nem vagyok már Mauricius Encausse, a démonímádó fia...Visszafordulván a Pokolnak tornácáról, Carun vagyok, Cappadocius véréból, a Suttogó, ki Káin átkának hordozója, s az elmúlás kutatója, ki ha kell erõvel védi meg azt, mi már az övé...Mert már enyém, az ország, a hatalom és a dicsõség...


A képek tünedezni látszanak, s a kés csillogó hegyére vetem tekintetem...A hulla mely elõttem terül el, már kihûlni látszik, lassan kezdi átvenni az én színemet. Egy mozdulattal kihajítom a szekérbõl, majd csuhám rejtekébõl elõhúzott faragott maszkomra pillantok...Megkopogtatom a kemény fát, melynek egyik fele feketén, míg másik fehéren pompáz...Jó és a rossz...Élet, s halál...Még Atyámtól kaptam, azon a bizonyos éjszakán, mikoris bejelentettem, hogy hazatérek Sevilla városába, hogy családi kriptánk otthonául szolgáló öreg temetõben meghúzódhassam, s vessem bele magam a káiniták ottani életébe, ha kell erõvel szerezve magamnak érvényt, tekintélyt, s megbecsülést...A maszk közepén végigfutó, kovácsoltvas lemezen végighúzom fehér ujjaim...Nem hideg, vagy csak nem érzem már...Régóta nem érzek semmit...Érzéketlen gyilkos, vagy vándor pap lennék? Egy vagyok, s mégis kettõ...Minõ élet is ez...


A suttogások kavarognak köröttem...Figyelek, de nem értem szavaik... Egy sápatag arcot fedezek fel, a szekérnek végében...Engem néz...Hogy féli e társaságom, vagy csodálja tudásom, ez titok számomra, mindenesetre véremmel magamhoz kötöttem, még magyarhonban való megszállásom alatt...Ágoston, vagy Agustín...Részletkérdés, s most inkább elvonatkoztatok a nyelvi különbségektõl...Milyen szép név...Papnövendék, ki azóta az éjszaka óta, már az én kezem alatt formálódik...Jól szolgál, s ezért van még életben...Szürke szemeimet rá vetem, majd biccentek, indulhat...Hazatérek, ha az Úr is úgy akarja...A szekér rázkódva elindul...A nyakamban csüngõ ezüst, hegyben végzõdõ keresztre tekintek, majd a kötélövön lógó csontok alkotta rózsafüzérre...Az éjszaka csendjét, hideg, velõtrázó nevetésem töri meg...A kutyák vinnyogva húzódnak be odújukba...Már csak pár nap, és megpihenhetek...


Mindörökké Ámen!



pdf megnyitásához ajánljuk: Adobe Acrobat Reader ikon


Utolsó 25 hozzászólás

#253 REVAN 2010.09.13., 09:30

ez nagyon tetszik

ilyenkor kíváncsi vagyok, milyen állapotban van a szerzõje, hogy képes ilyet kreálni. Remélem még lesznek hasonló irományok ;-)

Összes hozzászólás (hamarosan)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned! Ha még nem regisztráltál, itt teheted meg: regisztráció
DarkRPG (2004-2008)