Betöltés/frissítés folyamatban. Kérlek légy türelememmel!
 
Uktena
egyik legfrissebb kép
Silverfang
egyik legfrissebb kép
Black Saint
egyik legfrissebb kép
Cyberpunks
egyik legfrissebb kép
"Mindegyikünk egyedül hal meg."
- Charles Precy Snown -

Carun - avagy, a Suttogó története

kezdőkép FőKategória Szerepjátékos Feltöltő
avatár
Edorn
Készítő
avatár
Carun
AlKategória WoD - Vampire
Kapcsolódó link -
Letöltések/nézettség 0
Letöltési/nézettségi szint
Feltöltés dátuma 2009.01.03.
Legutóbbi letöltés/megtekintés 1970.01.01.
Legutóbb szerkesztette Edorn ikon

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében...


Az elsõk közt voltam, kik lábukat a Szentföldre betették. Dicsõséget keresõ ifjú lovagok, és fanatizmusukban elvakult papok hada sorakozott hátam mögött...Egyikük sem tudta, hogy én Mauricius Encausse meghalni jöttem e földre, hogy imígyen nyerjem el magam, és atyám, a sevillai démonimádó lovag, Paolo Encausse bûnbocsánatát...Az e felé vezetõ út, melyen folyt százaknak vére, rögökkel volt teli, melynek végén a Halál rám talált, de koránt sem oly formában, mint az képzelni mertem...


Vannak napok, mikor az emlékek, ily módon rám törnek, s képekké formálódva vezetnek végig életem gyötrelmes évein, hogy a felejtés gyönyörét ne ismerhessem meg soha...A hangok köröttem, ilyenkor elcsendesednek, a kezemben tartott kés sem merül bele, az elõttem lévõ hulla, még meleget adó testébe. Csak állok mereven, s magam elé bámulva várom, hogy a rémálom véget érjen...Sosem lesz vége érzem, de a fájdalom erõssé tesz, s én imígyen leszek egyre ellenállóbb, és vesztem el emberségem utolsó szikráit is... Nem bánom...Sosem bánok meg semmit...


A képek értelmet nyernek, s megelevenedni látszanak...Látom atyám, amint újabb véres rituáléval próbálja megjelenésre késztetni urát, hogy bevezetve õt a titkok rengetegébe, hatalmat nyerhessen élõ és holt fölött...Látom, amint anyám fekszik az oltáron, méhében születendõ testvéremmel, s apám lesúlyt...Egyszer...Kétszer...Háromszor...Friss vér festi vörösre a kikövezett padlót, és a falakon csüngõ, oszladozó tetemek, szinte életre kelnek a fáklyák adta fényesség táncában...Bevégeztetett, atyám végképpen elveszítette a kontrollálást tudata fölött, s változott valami mássá, valami gonosz, ember szerû teremtménnyé gyermeki szemeim láttára...E kép, mely rányomta bélyegét egész leendõ életemre...


Bocsássd meg a mi vétkeinket, ó Uram!


Látom, amint a nap utolsó sugarai vörösre festik az eget. Nincsen menekvés, az ablakon rácsok feszülnek, az ajtó zárva, de még ha nyitva is lenne, atyám pallosa elébb csapná le fejem, minthogy a kapukig elérnék...A kapuk...Fáklyák rengetege közeledik, dühös, rettegéssel vegyes kiáltások hangzanak mindenfelé...A nép lázad, a démon ellen...A nép ma este elpusztítja azt...Egy ismerõs hang, a sok kiáltás közepette...Anyám bátyja az, ki életét franciahonban éli...Értem jött, s atyám vérére szomjúhozik...Beteljesedés...A démon halott, s vele együtt pusztul el az otthonomul szolgáló kárhozat fészke...


Ámen!


Párizs, mily gyönyörûséges, fényekkel teli forgatag...Látom...Látom magam, mint tanítóm, s nagybátyjám, Gerald miképpen próbálják letörni kamasz lázadásom...Az örökség, a vér maga, melyben benne foglaltatik az õsi gonoszság, mi megfogant gyermeki lelkemben atyám által...Minõ kárhozat...Az útszéli macska kiterítve hever elõttem, kezemben a rozsdás kés, mit a fal mellett találtam...Képek sorai rohanják meg tudatom, s magam már lovagként látom, majd felszentelt papként állok az árnyékát rám vetõ Krisztus szobor alatt, ki vallási fanatizmusában csak Istent, és a bûnbocsánat felé vezetõ utat látja...Pogányok segítik elõmenetelem, a misztériumok megértésében, a húsuk a könyv, s vérük a tinta...Hosszú-hosszú évek magányossággal teli, halotti öröme...


Keresztes hadjárat...Az eszköz, mely segít megszereznem a kulcsot Istenhez...A sevillai birtok, hasztalan pocsékolás...Csak por és hamu maradt a kárhozat fészke után...A papiros bizonyítja, hogy az egyház tulajdona lészen, minden egyes fûszál, mely ott találtatik...Látom...A sok ifjú, hogy várja már a mészárlást, s papok buzgón imádkoznak a Mindenhatóhoz, hogy utunk eredményes legyen...Akkor még nem is sejtettem, mi az mire vállalkoztunk...


S, jöjjön el a te országod...


A vér mitõl szabadulni képtelen vagyok, ismételten vörösre festi utamat, mely elõrébb visz, vagy a romlásba dönt...Gyõzeleméhes ifjú suhancok kardja szeli a végtagok hadát, miközben papok vak gyûlölettel vetik a mélybe a muzulmán gyermekeket...Hát ez lenne Isten eljövendõ országa? Ez lenne az mi a Bibliában foglaltatik? Isten gonosz, tán a leggonoszabb mind közül, és én vagyok az eszköz, hogy lángba boruljon egész Ázsia...A hús égett szaga még az orromban...Ó, Halál, hol maradsz már???


A csatamezõn fekszem, s a forró homok beszívárog láncingem szemei között, így alkotva masszát vörös véremmel...Száraz ajkaimra nem jön az ima, s már tudom az elmúlás üres magány csupán...A végzetem beteljesedni látszik, s tudom, amint a nap forró sugarai nem égetik szikkadt testemet, a környékbeli vadállatok lakomája leszek...Ó, de még mennyire! Nem is tudhattam, mily igazam is volt, abban a pillanatban...


Érzem...Érzem a hideg érintéseket végtagjaimon...Hidegek, tán maga a halálnak angyala jött el értem...Apró fájdalom, majd sötétség és kéj, mit a végtelen üresség, a semmi követ...Éhség, és szomj, vágy és kárhozat...A karomban tarott férfi vérének mámorító íze a számban, majd a hullafehér rendi szerzetes látványa...Istenem, hát ezt érdemeltem! Szolgádnak, ily sorsot szántál? Isten gonosz, akkor hát a gonoszt szolgálom? A férfi...Trithemius...Vagyis ennyit árul el magáról...Kabbalista, s keresztény tudós...Pap, akár csak én vagyok...Káiniták és mindenféle sötét teremtményrõl mesél, s az új családomról...Káinnak, az elsõ gyilkosnak leszármazotjává válva, újabb és rémisztõbb bûnöknek lettem hírvivõje...Kárhozott vagyok...Halhatatlan vagyok...Egy vagyok a Halálnak klánjából, egy ki annak misztériumait keresi, egy ki védelmezõként állhat Atyja mellett...


Legyen meg a te akaratod...


Megiddó, mily kopár kihalt sivatag, mely otthonomul szolgált hosszú-hosszú évekig...A hely, hol a Jó és a Gonosz megvívja utolsó harcát az emberiség jövõjének érdekében, a világot megrengetõ armageddoni csatában...Oszladozó hullák és töménytelen mennyiségû vér mindenhol...Kés a kezemben, mint akkor a macskával, de most nem állat az, mi elõttem kiterítve fekszik...A halál misztériumainak kutatásához a legjobbat kell használni...Az embert!


E kopár sivatag, hol a gonosz jött elibém, hogy megkísértsen engem, mint Krisztust a pusztában...A különbség csak az volt, hogy én már kárhozott voltam...Mézes-mázos szavakkal fedte fel elõttem, mily bûnös is a világ...Megmutatta, hogyan is nyithatom rá szememet a hibákra, s az emberekben rejlõ gonoszságra...Láttam a benne rejlõ mérhetetlen gyûlöletet, s most látom, mint törlöm tisztára kardom pengéjét, mit sötét ragacsos vére beszennyezett...Megadtam lelkének az örök megnyugvást...Remélem élvezettel töltik el a Pokolnak gyötrelme kínjai...Erre vágyott, én tudom, hálát nem is várok ezért...Sosem említettem ezt Atyámnak...A Baali halott már, így nem éreztem szükségét...


De szabadíts meg a gonosztól...


Egész lényemet átitatja az elmúlásnak édes illata...Érintésem nyomán elhamvadnak a növények...Köröttem suttogások, hangok, mik tán családom sötét mútjának árnyai lehetnek, s melyek szolgálnak, ha veszélyt jõni lát...Atyám, ki fellebbenti elõttem a fátylat, hogy bepillantást nyerhessek a titkokba, a halálnak misztériumaiba, a kabbalisztikus hagyományokba, és keresztény misztikába egyaránt...A vér, mely segítségemre van...A vér mit másoktól orzok el...A vér, mely mindenkinél különbé tesz...


Amint a Mennyben, úgy a földön is...


Utazással és fárasztó tanulással töltött évek...Hajdan volt Mezopotámia titkos szertartásai, rettegett istenei, s azok templomai, mind-mind egy-egy mérföldkõ számomra...A barbárok ránktörõ csapatai, kardom süvítõ hangja, mely után nem marad más csak néma csend, s keselyûknek éhes hangja...Nem vagyok már lovag, s vak hitem is átalakulni látszik...Nem vagyok már Mauricius Encausse, a démonímádó fia...Visszafordulván a Pokolnak tornácáról, Carun vagyok, Cappadocius véréból, a Suttogó, ki Káin átkának hordozója, s az elmúlás kutatója, ki ha kell erõvel védi meg azt, mi már az övé...Mert már enyém, az ország, a hatalom és a dicsõség...


A képek tünedezni látszanak, s a kés csillogó hegyére vetem tekintetem...A hulla mely elõttem terül el, már kihûlni látszik, lassan kezdi átvenni az én színemet. Egy mozdulattal kihajítom a szekérbõl, majd csuhám rejtekébõl elõhúzott faragott maszkomra pillantok...Megkopogtatom a kemény fát, melynek egyik fele feketén, míg másik fehéren pompáz...Jó és a rossz...Élet, s halál...Még Atyámtól kaptam, azon a bizonyos éjszakán, mikoris bejelentettem, hogy hazatérek Sevilla városába, hogy családi kriptánk otthonául szolgáló öreg temetõben meghúzódhassam, s vessem bele magam a káiniták ottani életébe, ha kell erõvel szerezve magamnak érvényt, tekintélyt, s megbecsülést...A maszk közepén végigfutó, kovácsoltvas lemezen végighúzom fehér ujjaim...Nem hideg, vagy csak nem érzem már...Régóta nem érzek semmit...Érzéketlen gyilkos, vagy vándor pap lennék? Egy vagyok, s mégis kettõ...Minõ élet is ez...


A suttogások kavarognak köröttem...Figyelek, de nem értem szavaik... Egy sápatag arcot fedezek fel, a szekérnek végében...Engem néz...Hogy féli e társaságom, vagy csodálja tudásom, ez titok számomra, mindenesetre véremmel magamhoz kötöttem, még magyarhonban való megszállásom alatt...Ágoston, vagy Agustín...Részletkérdés, s most inkább elvonatkoztatok a nyelvi különbségektõl...Milyen szép név...Papnövendék, ki azóta az éjszaka óta, már az én kezem alatt formálódik...Jól szolgál, s ezért van még életben...Szürke szemeimet rá vetem, majd biccentek, indulhat...Hazatérek, ha az Úr is úgy akarja...A szekér rázkódva elindul...A nyakamban csüngõ ezüst, hegyben végzõdõ keresztre tekintek, majd a kötélövön lógó csontok alkotta rózsafüzérre...Az éjszaka csendjét, hideg, velõtrázó nevetésem töri meg...A kutyák vinnyogva húzódnak be odújukba...Már csak pár nap, és megpihenhetek...


Mindörökké Ámen!



pdf megnyitásához ajánljuk: Adobe Acrobat Reader ikon


Utolsó 25 hozzászólás

#253 REVAN 2010.09.13., 09:30

ez nagyon tetszik

ilyenkor kíváncsi vagyok, milyen állapotban van a szerzõje, hogy képes ilyet kreálni. Remélem még lesznek hasonló irományok ;-)

Összes hozzászólás (hamarosan)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned! Ha még nem regisztráltál, itt teheted meg: regisztráció
DarkRPG (2004-2008)