Betöltés/frissítés folyamatban. Kérlek légy türelememmel!
 
Uktena
egyik legfrissebb kép
Silverfang
egyik legfrissebb kép
Werewolf brothers
egyik legfrissebb kép
Black Templar Chaplain
egyik legfrissebb kép
"Amikor az első élőlény megszületett, ott voltam... várakozva.
Amikor az utolsó meghal, vége lesz a munkámnak."
- Sandman -

Cím nélkül

kezdőkép FőKategória Egyéb Feltöltő
avatár
Edorn
Készítő
avatár
Edorn
AlKategória Egyéb
Kapcsolódó link -
Letöltések/nézettség 1
Letöltési/nézettségi szint
Feltöltés dátuma 2008.10.12.
Legutóbbi letöltés/megtekintés 2008.10.12.
Legutóbb szerkesztette Edorn ikon

1. nap, 23:01.

A kisfiú még mindig nem aludt el. Már pár órája az ágyába parancsolta anyja, de õ nem bírt elaludni. Nyakig betakaródzott, és tekintetével a szobát pásztázta. Máskor is ébredt már furcsa, megmagyarázhatatlan hangokra, de eddig mindig elhessegette a gondolatot; hogy lehet valaki a szobájában, egy idegen, vagy talán egy szörnyeteg kaparja az ágya alját. Ha mégsem sikerült kivernie fejébõl ezeket az ijesztõ lehetõségeket, akkor anyja felejtette el vele, mikor átszaladt hozzá éjjel, hogy had alhasson az õ ágyukban. Persze ez tegnap is megtörtént. A kis Daniel bekéredzkedett szülei ágyába, akik vonakodva, de engedtek ijedt fiuknak - aki azért véleményük szerint már kicsit idõs az ilyesmihez. Engedtek neki. De csak most az egyszer! - figyelmeztették. Daniel emlékezett a szavakra. Így most reménytelenül és rettegve feküdt az ágyában, hisz nem csak szülei szavaira emlékezett, hanem azokra a hangokra is. Beleégtek az agyába. Pedig épp hogy csak hallott valamit belõlük, ám annyira mások voltak. Annyira idegenek. Tekintette az ablakra szegezõdött. Lefekvés elõtt többször is megnézte, hogy be lett e zárva rendesen, bár akkor még talán csak tudat alatti késztetésre cselekedett így, mivel a hangok csak akkor jutottak eszébe, mikor lefeküdt, és betakaródzott. A sötét ablaküvegekrõl tekintete továbbvándorolt az elhúzott függönyre, melyre baseballütõk, labdák és sapkák voltak véletlenszerû sorrendben felfestve. A sötét ablakon keresztül beszivárgó kevés fényben átsiklott tekintete könyvespolcán, melyen a rengeteg mesekönyv és kalandregény mellett jó pár játék katona és kisautó is felsorakozott. A polc után következett az íróasztala, mellyen az az ellenszenves bohóc ült, a fehérre mázolt arcával, vörös hajával és orrával. Színes ruhája csak még jobban kihangsúlyozta rideg, kegyetlen arcát és vészjósló, könyörtelen tekintetét. Talán õ adta ki azokat a furcsa hangokat? Daniel sosem szerette a bohócokat, anyja mégis hazaállított eggyel néhány hete. Nem akarta megbántani, így elfogadta és úgy tett, mintha örülne neki. De valójában utálta, és amúgy is már nagy volt az ilyesmihez. Tehát fogta, lerakta az íróasztalra, és amikor csak tehette, befordította a fal felé, hogy ne lássa a rusnya képét. Reménykedett benne, hogy anyja hamar megfeledkezik róla, és akkor eláshatja szekrénye mélyére; a többi felesleges holmi közé... És ekkor jutott az eszébe; Miért nincs ez a bábú a fal felé fordítva? Miért bámul bele az arcomba, mintha azt mondaná: A szüleid mindjárt elalszanak és akkor véged! Nem hallják majd meg a sikításod! A félhomályban Daniel egyre kétségbeesettebben meredt az õt figyelõ bohócra. Szinte már reszketett a félelemtõl, miközben azt mondogatta magában, hogy az csak egy bábú, nem bánthatja. Szörnyek csak a mesékben vannak! Ám tekintetét nem merte elfordítani egy pillanatra sem. Még pislogni is alig mert. Attól félt, ha lehunyja a szemét, mire újra kinyitja, a bohóc ott fog ülni az ágya szélén.

És ekkor meghallotta újra! Az ágy megnyikordult alatta, pedig õ meg sem moccant. Legalábbis eddig, hisz most ijedtében összerándult, ám ezzel még több recsegõ hangot kényszerített ki ágyából. Ezúttal õ. Aztán megdermedt, de a furcsa hangok nem maradtak abba, ám szép lassan megváltoztak. Mintha valaki egy hatalmas ládát húzott volna maga után fémpadlón, õrjítõ lassúsággal. Daniel elméjében azonnal megjelent egy kép, amint egy csont sovány, groteszk alak egy nagy, fémpántokkal megerõsített, õsöreg ládát próbál maga után vonszolni. Meztelen, szürke bõre alól csomókban türemkednek elõ a görcsberándult izmok, és a feszes inak, mintha a bõr alá ültetett acélrudak lennének. Arcán elszántság, ám reménytelenség is tükrözõdött. Mintha már évezredek óta vonszolta volna megállás nélkül a szíjakkal testéhez erõsített terhét, és tudná, hogy még legalább ennyi ideig nem szabadul tõle. Mögötte a fémpadló is már évezredek óta sikított éles, recsegõ hangján, ahogy a fémpántok belevájtak rozsdás bõrébe. Amint a terhét cipelõ alak felé fordította megkínzott arcát, és összekapcsolódott tekintetük, Daniel kinyitotta szemeit és a bohóccal találta szemközt magát. A bohóccal, aki az asztalon ücsörgött mozdulatlanul és kárörvendõen meredt rá. Ám szája életre kelt és halkan suttogni kezdett.

- Már nagyon éhes. Nemsokára eljön érted. Eljön, hogy éhségét és fájdalmát a te lelkeddel csillapíthassa!

Daniel sikoltva ugrott ki ágyából és iramodott meg szülei szobája felé.


2. nap, reggel.

Daniel a padban ült és a tanárnõ által éppen kiadott feladaton dolgozott minden erejével. Még a megszokottnál is elevenebb volt annak ellenére, hogy szeme kicsit karikás volt, és testtartása is arról árulkodott, hogy ráférne egy kis alvás. Ám a tanárnõ minden szavára odafigyelt, és minden feladatot elvégzett; sõt még túl is teljesítette azokat. Ha épp nem volt semmi, amit csinálhatott volna, a társaival viccelõdött, beszélgetett a tanárnõ nem kis bosszúságára. Aki megpróbálta még több feladat kiadásával fegyelmezni Daniel-t, ám mintha õ még örült is volna ennek; gyorsan megoldotta azokat és újrakezdte a rendetlenkedést.

Magának sem merte bevallani, de legbelül attól rettegett, hogy eszébe jutnak a tegnap este történtek. Eszébe jutnak, és kénytelen lesz elgondolkozni rajtuk; valóság volt, vagy csupán képzelõdött? A hangok tényleg az ágya alól jöttek? A bohóc tényleg megszólalt? Vagy csupán egy rémálom volt az egész?


3. nap, este

Daniel tegnap megint hallotta a hangokat, ám ritkábbaknak tûntek és valahogy távolibbaknak.

Ma még csak le sem feküdt. Pizsamájában ült az asztal melletti széken. Mellette a bohóc meredten bámulta a falat, minek orrával támaszkodott. Daniel csak ült és az ágyát bámulta, meg néha az ablakot, mert idõnként furcsa zajok szûrõdtek be a külvilágból. Ám igazi, valós zajok, nem olyanok, amilyenek az ágy alól jöttek az elõzõ napokban. Jó idõ múlva, mikor Daniel-nek már majd lecsukódtak szemei, ám még mindig nem szólaltak meg újra a hangok, levett egy könyvet a polcáról és belelapozott. Ám ekkor valami éles hang ütötte meg a fülét, mire a könyvet messzire hajította; a szoba túlsó végébe. Pár pillanat múlva tudatosult csak benne, hogy csupán egy autó fékezett a szokásosnál hevesebben odakint az utcán. Ám Daniel ettõl teljesen magához tért és az este további részében nem hagyta elkalandozni figyelmét. Figyelte az ágyat és az ablakot. És fülelt. A házból és odakintrõl idõrõl idõre különös ismerõs és ismeretlen zajok szûrõdtek be a szobába. Ám az ágy alól semmi.


5. nap suliban

Daniel szokatlanul csendben ült a padban, társai közt, akik hozzá képest végtelenül elevenek voltak. Daniel csak ült és meredt maga elé. A feladatokat megcsinálta, ha kérdezték válaszolt, de mindent csak félerõvel, lelkesedés nélkül csinált, ami oly szokatlan volt tõle. Szemei karikásak voltak, és tekintete is kimerült, fáradt. Az elõzõ napokban szinte semennyit sem aludt. Legfõképpen nem az ágyában. Bár anyja megpróbálta ágyba kényszeríteni, de mindig kimászott. Ma reggel le is bukott, hisz anyja a székében találta félálomban. Persze volt nagy felfordulás, kiabálás, meg szidás. A végén az anyja otthon akarta marasztalni, hogy pihenje ki magát rendesen, ilyen állapotban nem mehet iskolába. Ám Daniel hallani sem akart a dologról, csakúgy, mint apja. Daniel egyfolytában anyját gyõzködte, hogy nem akar itthon maradni, iskolába akar menni, meg hogy nem is fáradt... Apja igaz, hogy nem tett oly erõfeszítéseket felesége meggyõzésére, mint fia - csupán az orra alatt mormogott, hogy hagyja már, ha Daniel iskolába akar menni, akkor iskolába megy. Meg hogy már úgy is túl sokat hiányzott. - végül Daniel-nek nem kellett otthon maradnia. Bár az is igaz, hogy az iskolában sem volt igazán jelen. Az-az fizikailag ott volt, ám lélekben nem igazán. Ha éppen nem szunyókált el a padra dõlve, akkor a hangok jártak a fejében. Nem tudta õket kitörölni az emlékei közül.


6. nap este

Deniel szobája ajtajában állt, és az ágyát bámulta meredten. Az utóbbi napokban nem hallott semmi szokatlant, nem történt semmi szörnyûséges dolog. Mégis félt lefeküdni. Ahogy az ajtóban állt, a nappaliból átszûrõdõ zajokat hallgatta: szülei valami filmet néztek éppen, teljes átéléssel. Daniel annak ellenére, hogy a szomszéd szobában voltak, teljesen egyedül érezte magát a lakásban. Csak õ volt, és az a valami, ami a hangokat kiadta. De nem! Nem akart erre gondolni. Megpróbált másra koncentrálni. Valami szépre, valami jóra. Megpróbálta kizárni a fejébõl a hangokat, és a szörnyû lehetõséget, hogy van valami az ágya alatt. És napok óta elõször magától bújt újra ágyába, a biztonságot nyújtó, meleg paplan alá.


7. nap reggel

Daniel szülei idegesen járnak fel alá a lakásban. Már mindent átkutattak, korán kiverték ágyukból a szomszédokat is, hátha Daniel náluk van, vagy esetleg látták elmenni. De semmi. Daniel eltûnt. A szomszédok nagyon segítõkészek; segítenek végigjárni minden lehetõséget: Talán az ablakon mászott ki - nem, az ablakok belülrõl vannak bezárva. Akkor az ajtón ment ki - Nem, mert itt a ruhája, és az egyik zsebben a kulcsa, az ajtó pedig zárva volt. És így tovább... Daniel apja már jó ideje az utcákat rója, hasztalan. A rendõrséget már vagy fél órája értesítették, de persze õk még mindig sehol. Közben a lakást már harmadjára kutatja át Daniel anyja a szomszédok segítségével, hátha elbújt valahová egyetlen gyermeke. De semmi. Nem találják meg és nem is vesznek észre semmi különöset, semmi oda nem illõt, ami magyarázatot adhatna, ami segítené õket, hogy megtalálják fiukat. Még a bohócot sem veszik észre Daniel asztalán, aki kárörvendõ arccal, leplezetlen tekintettel mered az ágy alá...



pdf megnyitásához ajánljuk: Adobe Acrobat Reader ikon


Utolsó 25 hozzászólás

#172 Khaos 2009.08.14., 11:20

Az egyetlen szépséghiba nekem a napok számolása, a teljesen sablonos elválasztás.

#110 Kaldor 2009.01.08., 11:18

Ez nagyon rendben volt, minden elismerésem!

Összes hozzászólás (hamarosan)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned! Ha még nem regisztráltál, itt teheted meg: regisztráció
DarkRPG (2004-2008)